Jövőre érdemes lesz átnézni a lakásbiztosításodat

2019.12.03 | Kiszámoló

A Nemzeti Bank meghirdette a fogyasztóbarát lakásbiztosítást.

A fogyasztóbarát lakáshitelek mintájára kialakított lakásbiztosítás sok előnyt kínál a fogyasztóknak.

Az egyik ilyen, amivel sok biztosító élt, az önerő kizárása. Az ilyen lakásbiztosításokban nem lehet önerőt kikötni, amitől látszólag olcsó lesz a biztosítás, de az első kár esetén rájön a fogyasztó, miért is volt ez olcsóbb, mint a többi lakásbiztosítás. Ha te fizeted az első ötvenezer forintot a kárból, mindjárt nem lesz olyan vonzó az az évi pár ezer forintos kedvezmény, amit kaptál a díjból. 

A másik, hogy az alap káreseteket (15 káreset, mint földrengés, vízkár, tűzkár, stb.) kötelező szerepeltetni a biztosításban, de ezen túl további, igen gyakori és költséges, ezért legtöbbször csak kiegészítőként kínált káreseteket is, mint vízkár, betöréses lopás vagy rongálás. Eddig nagyon sokan egy kár esetén döbbentek rá, hogy például a csőtörés miatti kárra nem fizet a biztosító, mert az csak külön díj ellenében lett volna elérhető.

Az sem volt egyértelmű, hogy a betöréses lopás benne volt-e az alapbiztosításban s ha igen, milyen feltételekkel.

További előny, hogy nem évente, hanem negyedévente lesz felmondható a biztosítás az ügyfél részéről, így bármikor válthatunk biztosítót, ha találunk egy olcsóbbat, illetve hogy a kártérítés összegét a biztosítónak indokolnia kell az ügyfél felé.

Egyszóval érdemes lesz keresni 2020-ban a fogyasztóbarát lakásbiztosításokat a biztosítók kínálatában.

Egyébként is érdemes két-háromévente megnézetni a lakásbiztosításodat, a miértről és az ezzel kapcsolatos egyéb tudnivalókról is szó volt az Akadémián, ha még nem nézted meg, tedd meg most:

 

(A teljes, 15 órás pénzügyi Akadémiát itt találod meg a Youtube-on)

Kiszámoló

Pénzügyi termékekről egyszerűen, őszintén, ahogy mindig is hallani akartad.

Linkblog