7 lecke, amit tanulj meg a befektetésekről

2015.03.10 | Kiszámoló

Az új cikkeket keresse a kiszamolo.hu oldalon.

A gyerekek pénzügyi nevelése

2015.02.16 | Kiszámoló

Az egyik legfontosabb, amit megtaníthatsz a gyerekednek, az a pénzzel való bánás. Persze megtanulhatja a saját bőrén is, egy erőn felül bevállalt lakáshitel, vagy egy felelőtlen kezességvállalás után, de jobb, ha inkább segítesz neki elkerülni ezeket a csapdákat. Az oktatást pedig nem akkor kell elkezdened, amikor végzősként kilép az egyetem kapuján, hanem már egész kicsi korában.

Az iskolában sok olyan fontos dolgot fog megtanulni, mint az ostoros moszat felépítése és az Urál ásványkincsei, de a valódi életről és így a pénzről se fog egyetlen értelmes mondatot sem hallani. Ezért tiéd a felelősség, hogy a gyerekeidet felkészítsd az életre az anyagi területen is. (Ahol mégis van pénzügyi oktatás az iskolákban, felmérés szerint több kárt csinál, mint hasznot. Egyébként meg az iskola dolga a tananyag leadása és minden más, az életre való felkészítés a szülők dolga, még ha oly sokan ezt el is szokták felejteni. Az, hogy a gyereked sikeres lesz-e az életben, a te felelősséged, nem az iskoláé.)

Naponta rengeteg alkalom kínálkozik arra, hogy beszélj a pénzről, a munkáról, a költségekről, a megélhetésről a gyerekednek. Neked csak egy dolgod van: használd ki ezeket a lehetőségeket. Amikor pénzt veszel fel, amikor bevásároltok, amikor számlát fizetsz be és a többi hasonló esetben is.

A témáról már írtam itt és itt, most ezt szeretném folytatni. Amit ott leírtam, nem szeretném megismételni, ha még nem olvastad kezd ezekkel az írásokkal.

Már a négyéves gyerekeknek is érdemes megtanítani, hogy a dolgok pénzbe kerülnek és a pénzt meg kell keresni. Mondd el, hogy te is azért dolgozol, hogy legyen pénzetek és írd le, mivel is foglalkozol. Már ebben a korban elmagyarázhatod, mi a különbség aközött, amire szüksége van és aközött, amire vágyik. Szintén érdemes kitérni arra, hogy vannak dolgok, amire várnia kell, mire megszerzi. Nagyon jó a Sesame Street videója a témában (itt), de sajnos csak angolul találtam meg. Az ilyen meséket nézve remek alkalom beszélgetni a látottakról.

(Nagyobbaknak remek ez a játék is, vagy ez a sorozat, sajnos szintén angolul.)

Egy fontos dolog: soha ne mondd azt a gyereknek, hogy mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, vagy erre nincs pénzünk. Fontos, hogy a gyerek anyagilag is biztonságban érezze magát és ne azt értse meg, hogy nektek nélkülözni kell a pénz hiánya miatt. Mondd inkább azt, hogy nem akarunk erre pénzt kiadni, vagy nem erre fogjuk elkölteni a pénzünket.

Nagyobbacska (6-9 éves) gyerekeknek beszélj a reklámokról, hogyan akarnak befolyásolni, hogy olyan dolgot vegyél, amire nincs szükséged. Van, aki megtanítja a gyereknek, hogy némítsa le a tévét, ha éppen reklám megy benne.

A megtakarításait az ekkora gyerek már osztályozhatja az elköltöm-félreteszem-befektetem-eladakozom felosztás mellett, ami megtanítja, hogy mi mindenre és miért érdemes félretenni pénzt. Ehhez remek ez a malacpersely, amiről sok éve írtam. Egy jó felosztás a 40% költés, 40% rövid célú gyűjtés, 10% hosszú távú gyűjtés és 10% adakozás.

(A hét-kilenc éveseknek itt egy remek játék, ami egyszerre tanítja meg szavakat betűzni és tisztába lenni a pénzérmék értékével.)

Ebben a korban már bejön a döntés szükségessége, hogy mielőtt elköltöd a pénzed, nézz körül, hasonlítsd össze az árakat és a termékeket, mert ha egyszer elköltötted, örökre elvesztetted a pénzed.

Az ilyen idős gyereknek már megmutathatod, mire költ havonta a család. Van aki ezt olyan plasztikusan csinálta, hogy az egész fizetését felvette egydollárosokban, hazavitte, kiborította a konyhaasztalra és megmutatta a gyerekeinek, mire mennyit fognak költeni. Kiszámolta a rezsit, csinált belőle egy kupacot, a tankolásra szánt pénzből lett egy másik kupac, az ebédpénzből, a havi lakásbiztosításból, a bevásárlásra szánt pénzből, a tizedből és az összes többi tételből lett egy-egy kupac. Így a gyerekei vizuálisan látták, mi mindenre és mennyit költenek egy hónapban. Ezzel az ötlettel sikerült felkeltenie a gyerekek figyelmét és megértetni velük, hogyan osztják be a pénzt hónapról hónapra.

A kora tinédzser korban már érdemes rávenni, hogy minden megkeresett pénzének a tizedét tegye félre. Még 18 éves kora előtt tanítsd meg neki az eladósodás veszélyeit, külön felhívva a figyelmét a hitelkártyára és az olyan dolgokra, hogy attól, hogy jogosítványa lett még nem kell autót is vennie, főleg nem hitelből.

A költés az egyik leggyakoribb pénzügyi kérdés a gyerekek és a szülők között. A gyerekek egyre többet kérnek. Ezért vigyázz, amikor megveszed neki mindig a csokit és a kisebb dolgokat a boltban. Nemsokára sokkal drágább dolgokat fog kérni és lesz neki természetes, hogy mindig mindent megveszel neki első kérésre.

A legjobb, ha inkább zsebpénzt adsz a gyerekeknek és egyértelművé teszed, hogy abból kell megvenniük az áhított dolgokat. (A kisebbeknek heti zsebpénzt adj, a nagyobbaknak kéthetente, a tinédzsereknek havonta egyszer. Jó kiindulási alap, hogy annyiszor 200-500 Ft-ot adsz egy hétre, ahány éves a gyerek. Hat éves kor alatt zsebpénz helyett adhatsz kuponokat is, amit aztán beválthat tévézésre, fagyizásra, akármire.)

Légy határozott és következetes. Tedd egyértelművé, hogy a zsebpénzen túl mit fizetsz és mit nem. Így nem lesz kérdés, hogy mi az, amit felesleges kérniük, amit maguknak kell kigazdálkodniuk a zsebpénzükből.

Soha ne adj kölcsönt a gyerekeidnek. Tanulják meg, hogy mi a következménye, ha elverik a zsebpénzüket és értsék meg, hogy vannak olyan dolgok, amire gyűjteniük kell, nem érik el azonnal, ahogy megkívánták.

Ha pénzt kap a gyerek, bátorítsd, hogy ne költse el azonnal, hanem gondolja végig, hol is lenne a legjobb helyen a pénze.

Tanítsd a gyereket felelősségre is. Ha mondjuk az utcán hagyta a biciklijét lezáratlanul és ellopták, ne vegyél neki másikat. Gyűjtse össze a saját pénzéből az új bicikli árát, a legközelebbire biztos jobban fog vigyázni.

Soha ne vidd magaddal a gyereket a szórákozásból való bevásárlásaidra (shopingolás), ne tanulja el, hogy a vásárlás időtöltés is lehet. (Mit mondjak, te se menj ilyen túrákra, csak értelmetlen költekezés lesz a vége.)

Ha tudod, a nagyobb gyereket vidd magaddal a bankba is és mondd el, hogy mit csináltok és miért. Külön jó pont, ha vele együtt fizetsz be a megtakarítási számládra és közben elmondod, hogy mennyit teszel ide és miért.

Szakértők javasolják, hogy a tíz év alatti gyerekek jelenlétében készpénzzel fizess, ne a mágikus kártyával, amiről soha nem fogy ki a pénz. A készpénz fogyását és átadását megértik, a kártya csak összekeveri őket. Az az a valami, amiből mindig lehet vásárolni. Ebben a korban a kártya még túl absztrakt nekik, nem értik a működését.

Rendszeresen beszélj a gyerekeknek a pénzről és az anyagi kérdésekről, így természetes legyen a számukra, hogy a pénz és a pénzügy az élet szerves része, amivel mindig törődni és amiről beszélni kell.

Soha ne becsüld le a pénz fontosságát a gyerek előtt, csak hogy ne kelljen valami kérdésére válaszolni, Inkább neveld bele, hogy a sikeres élet egyik igen meghatározó eleme a pénz és az ahhoz való hozzáállás.

A gyereked gyakorta fog találkozni azzal, hogy más gyereke iphone-nal járkál és márkás cuccokban jár. Ilyenkor nagyon fontos, hogy elmagyarázd neki, hogy te miért nem veszed meg ezeket a túlárazott, balekoknak gyártott dolgokat és vegye észre, hogy egy ember értékét nem az általa birtokolt kütyük és egyéb vackok határozzák meg.

További cikkek a témában a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

A sok adósság beteggé tesz

2015.02.08 | Kiszámoló

Adóssággal, hitellel terhelten élni nem jó dolog, ezt bármelyik adós megmondhatja. Az állandó stressz, a munkahely elvesztésétől való félelem, a megélhetési gondok számtalan betegségnek és családi problémának, sőt válásnak az okozói.

A stressz a szervezet helyes reakciója, amikor egy hirtelen helyzetet kell megoldani. Azonban ha az állapot hosszú ideig fennáll, mint egy hitelválság esetén, az egészségügyi problémákhoz vezet.

Az egyik erről szóló felmérésben külön vették a magas hiteltartozással rendelkezők és a kevés hitellel, vagy hitellel nem rendelkezők egészségi állapotát.

A felmérés szerint a magas hitelállománnyal rendelkezők 27 százalékának van emésztési problémája, szemben a normál csoport 8%-ával.

- 44%-ának van migréne vagy egyéb fejfájási tünete, szemben a normál csoport 15%-ával.

- 29 százalék szenved súlyos aggodalom miatt, szemben a normál 4%-kal.

- 23% számolt be súlyos depresszióról, a kontroll csoport hasonló értéke 4%.

- Szívrohamról 6%-uk számolt be, szemben a kontroll csoport 3%-ával.

- 51%-uk számolt be izomfájdalmakról, hátfájásról, szemben a magas hitellel nem rendelkezők 31%-ával.

AP-STRESSING-OVER-DEBT

Egy angliai felmérés szerint a hitellel rendelkezők 15%-a mindig, 76%-a pedig néha szokott aggódni a tartozása miatt. Az adósok 28%-a szerint a hitel befolyásolja az egészségét, 35%-uk szerint az adósság megviselte a családdal, 14%-uk szerint az ismerősökkel való kapcsolatot.

Több hasonló felmérés is született, hasonló eredményekkel.

A fogyasztói hitelek miatti stressznek már külön indexe is van, amit havonta mérnek. Ebben az található, hogy a hitel miatt az adósok 21,3%-a számolt be közepestől súlyos problémáig a családi életében, 23,3%-a mondta ugyanezt az egészségügyi helyzetéről és a munkahelyi teljesítmény tekintetében ez az arány "csak" 6,6%.

A nemeket is vizsgálva, az adósság terhe a nőket sokkal jobban megviseli, mint a férfiakat

debtindex

Amint az egyértelmű, a hitel miatti stressz komoly kihatással van az emberek egészségére és kapcsolataira, sőt a munkahelyi teljesítményére is.

Mi lehet a megoldás?

Az első, hogy ne várj tovább. Sokan a homokba dugják a fejüket, abban bízva, hogy majd valahogy megoldódik a probléma. Magától soha nem fog megoldódni.

A hitelkrízisben szenvedő emberekkel foglalkozó szervezetek (mert a legtöbb nyugati országban sok ilyen van, állami és alapítványi egyaránt, például ez) felmérései szerint a probléma kialakulása után átlag egy évvel keresik meg őket először az érintettek.

Te hagyd ki ezt a egy évnyi szenvedést, még ma keress megoldást.

Ne aggódj az adósságod miatt. Valószínűleg elég nagy már ahhoz, hogy tudjon magára egyedül is vigyázni. Attól, hogy emészted magad miatta, nem lesz jobb.

Az aggódás és a stressz csak leblokkol és képtelen vagy a probléma helyett a megoldást keresni. Aggódsz, nem alszol, ezért öntöd magadba a kávét, stresszelsz, nem alszol és így tovább a teljes összeomlásig.

Győzd le az ilyenkor szinte automatikus depressziódat is. Aludj sokat, mozogj minden nap, ha mást nem, szállj le három megállóval hamarabb a buszról, táncolj otthon húsz percet és vidd el a kutyát sétálni egy órára plusz kezdj valami egészségnövelő diétába, hogy tele legyél energiával. Csakazértis örülj az életnek és szándékosan keres okot, ami miatt vidám lehetsz.

Jöjj rá, hogy ez csak pénz. Mást nem veszíthetsz, csak a vagyonod. Az egészséged és a családod ennél ezerszer többet ér. Azokat soha nem tudod pótolni, a vagyonodat igen. Ha mégsem, vagyon nélkül lehet élni, egészség nélkül nem.

Keress egy pénzügyi tanácsadót (nem termékértékesítő ügynökre gondoltam), aki segíthet rendbe rakni a pénzügyeidet. Addig is néhány jó tanács:

- Soha többet ne kérj azért kölcsön, hogy egy másik hiteledet fizesd ki a pénzből. Ez egy véget nem érő gonosz kör. Sőt, mostantól egyáltalán ne kérj kölcsön. Látod, hová vezetett, ahogy eddig éltél. Határozd el, hogy mától kifelé jössz a hitelcsapdából és nem mélyebbre ásod magad benne.

- Nézz szembe a szörnnyel. Mérd fel pontosan, kinek mennyivel is tartozol és milyen eljárások folynak már ellened, mit tehetsz, hogy azokat megállítsd.

- Csoportosítsd a hiteleidet fontos és kevésbé fontos hitelekre. Fontos az, amin sokat bukhatsz, vagy a végrehajtás már előrehaladott állapotban van.

- Szedd rendbe a pénzügyeidet. Bonts ki minden számlalevelet, írd, hogy hová mennyivel tartozol és meddig kell befizetni. Írd folyamatosan, hogy mire mennyit költ a család (fillérre pontosan!), hogy lásd, min lehetne spórolni.

- Kezdd a legevidensebbel, amire a legkevesebben gondolnak: valószínűleg erőd felett vettél autót vagy lakást, vagy bármit, ha hitelválságba kerültél. Ezért mindenképp próbáld meg eladni azt, hogy abból is ki tudd fizetni a hiteled, vagy annak egy részét. Ezen kívül is adj el minden nélkülözhető dolgot a hifitől a bélyeggyűjteményig, hogy tudd csökkenteni a tartozásod.

- Vedd fel a kapcsolatot a hitelezőkkel. Ha együttműködő vagy, sokkal kisebb eséllyel küldik rád a végrehajtókat és ha mást esetleg nem is, időt biztos nyersz.

- Hogyan tudnád növelni a bevételeidet? Hétvégi kiegészítő munka, akár egy McDonald's-ben, kertápolás vállalása a város gazdag részén, pincérkedés hétvégi éjszakákon egy partiszerviznél, gitároktatás az otthonodban és ezer másik lehetőség. Az így szerzett összes plusz bevételt fordítsd a hiteled törlesztésére.

- Próbáld meg kiváltani a hiteleidet valami alacsonyabb kamatozásúra. Pár százalék kamatcsökkenés is rengeteget jelent havonta.

- Először a magas kamatozású hiteleidet fizesd vissza, mint a hitelkártya, személyi kölcsön és folyószámla-hitelkeret. Ha ezzel megvagy, apró miszlikre vágd össze a hitelkártyád és azonnal mondd le a hitelkeretedet, nehogy visszaess.

- Soha többet ne akarj a lehetőségeid felett, a vágyaid szerint élni. Ha nincs pénzed lakást venni, vagy autót, akkor nincs pénzed lakás venni vagy autót. Ha hitelt veszel fel, akkor sem lesz pénzed, csak becsapod magad. Ennek lett az a következménye, ahol most vagy. Vagy keress többet, vagy add lejjebb az igényeidet és élj a lehetőségeid és nem a vágyaid szerint. Ez ennyire nagyon egyszerű.

Hidd el, sokaknak sikerült már kimászni a hitelcsapdából, neked is sikerülni fog. Valószínűleg nem lesz gyors és nem lesz fájdalommentes, de az a nap, amikor úgy ébredsz, hogy senkinek semmivel nem tartozol, mindenért kárpótolni fog.

Sok sikert és kitartást kívánunk hozzá. További cikkeket a témáról a kiszamolo.hu oldalon találsz.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Ennyi adót fizetsz 2015-ben

2015.01.07 | Kiszámoló

Az állam a közösségi feladatok ellátására adót szed az ország állampolgáraitól és az itt tevékenykedő cégektől. Ebből a pénzből látja el az állami, vagy annak gondolt feladatokat.

Magyarországon az állami adóelvonás (az állam általi újraosztás mértéke) 20-30 százalékkal meghaladja a környező országok mértékét, vagyis a lehető legegyszerűbben ennyivel több adót fizetsz, igaz az állam által nyújtott támogatások is magasabbak, mint a környező országokban, de azért bőven jut pénz az állami bürokráciára és igen, sajnos a korrupcióra is.

Ez a túladóztatás okozza Magyarország folyamatos lecsúszását a régióhoz képest. (Erről itt írtam pár éve, azóta a helyzet tovább romlott: Szlovákia kontra Magyarország)

Az elmúlt öt évben sem csökkent az adóztatás mértéke, mindössze annyi történt, hogy igyekeztek eldugni az emberek elől az adókat. Csökkentették a jövedelemadót, de cserébe emelték a forgalmi adót. Cégeket bíztak meg, hogy szedjék be az adót a szolgáltatásokon keresztül. Telefonadó, minden perc után 2,5 forint. Kábeladó közműszolgáltatóknak, méterenként 100 forint. Banki különadó és tranzakciós adó. Kötelező biztosítás mellé 30%-os "baleseti adó". "Chipsadó" különféle élelmiszereken. Szappan és művirág különadója. A fuvarozók durva méretű adóztatása, ami úgyis megjelenik az áruházak áraiban is. És a sor egyre hosszabb és adózás egyre bonyolultabb, de mindeközben az állami elvonás mértéke egyáltalán nem csökkent.

Mivel az emberek zöme csak addig látja az adózást, amíg a fizetési papírját megnézi, érdemes utánaszámolni, mennyi adót is fizet egy átlagos polgár Magyarországon. (Itt már írtam az adózásról: Az adózás alapjai)

Vegyük alapul Átlag Jóskát, aki mondjuk a fővárosban él, az átlagos 150 ezer forintot keresi, van egy átlagos 12 éves autója, amibe havi 25 ezer forintért tankol, egy albérletben él, előfizet a legolcsóbb kábeles internetre, a telefonszámlája 4.000 forint. Káros szenvedélye a napi két energiaital és a fél doboz cigi. A bankban van három millió forintja lekötve, a rezsijét átutalással fizeti ki.

Mivel nem ellensége a saját pénzének, a kormány minden törekvése ellenére továbbra is a nagy hiperekben vásárol be, amelyek idéntől újabb 3-6%-os különadót kaptak a nyakukba, amit kénytelenek az eladott árukra terhelni. Főleg azért, mert a kormány kitalálta, ha veszteségesek mernek lenni, akkor bezáratja őket.

Csak úgy tud kijutni a hiperekbe, ha megveszi az 5.000 forintos matricát az autójára.

Ahhoz, hogy emberünk hazavihessen 150 ezer Ft-ot, igazából 298 ezret kell keresnie, ennek a nettója a 150 ezer Ft.

Az évi 5.000 Ft-os autópálya-matrica havi 417 Ft újabb adózás. Ezen kívül is hazamegy a szüleihez évente kétszer, ekkor újabb 6.000 Ft megy el autópálya-matricára. Ez másik 500 forint adózás havonta.

A kábelszolgáltatója a kábeladó bevezetése után 2.000 Ft-ról 3.500 Ft-ra emelte a legkisebb kábelnet havi költségét. Ebből mondjuk 1.200 Ft volt a kábeladó hatása. Ez is egy újabb adózás.

A mobiltelefon-szolgáltatója is áthárította a telefonadót, melynek mértéke havi nettó 700 Ft magánszemélyeknél.

Szerencséjére nincs ingatlana, így az önkormányzat csak az autóját tudja megadóztatni, évi 16.280 Ft-ra, vagyis havi 1.356 Ft-ra.

A kötelezője évi 22 ezer, ezután fizeti a 30%-os "baleseti adót", vagyis havi 550 Ft-ot.

A tankolásnál a 25 ezer Ft-ból 13 ezer Ft mindenféle adó.

A cigaretta minimális adója 28.000 Ft/ezer szálra emelkedik, vagyis a legolcsóbb cigit szívva is napi 10 szál esetén 280 Ft adót fizet, tehát havi 8.400 Ft-ot. Plusz ÁFA természetesen.

Az energiaitalból emberünk csak az olcsóbbat veszi, így csak napi 20 Ft-ot fizet energiaital-különadóba, nem 125 forintot, mint a taurint is tartalmazó italok esetében. Tehát havi 600 Ft megy el erre. Ja és ennek az ÁFA tartalma.

A maradék pénzét is elkölti az emberünk és ilyenkor ÁFÁ-t fizet, ennek mértéke 18% vagy 27%, vagyis minden elköltött forintjából újabb mintegy 20% adóvá lesz. (Visszafelé számolva a rárakodott ÁFÁ-t)

A hiperekben élelmiszerre költ 50 ezret, erre jön rá a hiperek különadója, ami átlag 4%, vagyis újabb kétezer forint adó havonta.

A megtakarított pénzére kap évi 90 ezer Ft kamatot, ebből is kifizet 14.400 Ft kamatadót, vagyis havi 1.200 Ft-ot. Az utalások után fizetett havi 90 forint már aprópénz.

Vagyis az átlagemberünk a példában 298.000 Ft-ot kap a munkáltatójától, ebből adókra és járulékokra költ 202.669 Ft-ot. Ez csak a közvetlen adóztatása, nincsenek benne a vámok, illetékek, a fuvarozók, bankok, egyéb szolgáltatók áthárított adója, a termékcsomagolások adója, a szappan különadója, a mindenféle egyéb környezetvédelmi adó és még sok minden más sem.

Csak a példa kedvéért: egy átlagos 12 éves 1.800 ccm-es autó átírása 78.900 Ft, ebből 60.400 Ft az államé, a maradék az eredetvizsgálat díja. Ha valaki kétévente új autót vesz, havi 2.516 Ft-ot adózik ezen az egy címen. 

A lakásvásárlásnál a vételár 4%-a szintén az államé. Vagyis egy 15 milliós lakásnál még tíz év alatt is havi 5.000 Ft, amit illetékbe ki kellett fizetnünk. És a sor még sajnos nagyon hosszú.

Azt mondhatjuk, hogy egy teljesen átlagos magyar állampolgár egy teljesen átlagos élettel, egy 12 éves autóval jelenleg a megkeresett 298 ezer forintjából 210 ezret ilyen vagy olyan formában befizet az államnak.

Vagyis a teljesen nettó jövedelmének 70, 47%-át elveszi az állam mindenféle jogcímen keresztül. Másként fogalmazva az év 365 napjából 257-et az államnak dolgozik.

Nos, ezért kellene csökkenteni az állami újraelosztás mértékét.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

 

 

Tud számolni itt valaki?

2014.12.12 | Kiszámoló

Még mindig a legújabb népnyúzáson gondolkodom.

Kitalálták egy hét (egy nap?) alatt, hogyan lehetne 40 milliárddal növelni az útdíjból származó bevételeket, ha már hasraütésszerűen ennyit írtak bele a költségvetésbe.

Mi lett a nagy ötlet? Hát adóztassuk meg az M nulláson és a többi bevezető autópályán közlekedőket. Cserébe lengessük be, hogy lehet venni megyei bérletet ötezer forintért. Nem ám csak a saját megyédbe, hanem tetszés szerint bárhol.

A rezsicsökkentés kormánya elintézte, hogy mostantól négy megyebérlettel le tudjon járni a kisember a balatoni nyaralójába, vagyis csak évi 20 ezer forintot fizet az eddigi 42.980 forint helyett.

Remek. Mindenki feláll és ütemes vastaps.

Na de mi van, ha mindenki csak 2-3-4 megyére fog bérletet venni?! (Ne feledjük, a tervezett cél több tízmilliárdos többlet adóbevétel.)

Budapest-Szeged távolságon elég 3 megyei bérlet. Ugyanez igaz még több magyar nagyvárosra.

Egerből, Székesfehérvárról, Kecskemétről két bérlet is elég egész évre. A Pest megyéből ingázók pedig természetesen beérik majd egy bérlettel is.

Alig van olyan város, ahonnan valaki kénytelen négy bérletet venni. Ennél többre pedig szinte senkinek nincs szüksége, csak annak, aki országos fuvarozást vagy áruterítést végez. Négy megyére a bérlet még fele sincs, mint eddig volt.

magyarorszag_kozigazgatasi_terkepe

Vagyis borítékolható, hogy az eddigi éves bérletet vásárlók háromnegyede, ha nem kilencven százaléka fele annyit sem fog fizetni, mint eddig.

Aki eddig kéthavonta vett 10 napos matricát, az is inkább megyei bérleteket fog venni, mert olcsóbb úgy.

(Most örülünk, ha valamiért kevesebbet kell költeni, de a minisztérium terve ezzel a nagyobb árbevétel volt, nem az árengedmény. Csak úgy tűnik, elfelejtettek számolni. Vagy úgy gondolták, aki eddig vett éves bérletet, ezután is fog, plusz még sokan mások is.)

A budapestiek és a környékiek pedig? Az Unió adta a pénzt az M0-s nagy részére, így csak pár foltban lehet pénzt kérni a használatáért, a térképen pirossal jelölve.

m0-utdij-760x427

kép forrása: 444.hu

Az emberek 60-80%-a biztos nem fog semmit fizetni. Már mi is megbeszéltük itthon, hogy ahányszor bemegyünk Budapestre, majd megyünk inkább keresztül Budaörsön. Négy kilométer autópályáért semmennyit nem fogunk fizetni.

Foglaljuk össze: az eddigi éves bérletekből várhatóan fele annyi pénz fog bejönni. A 10 napos jegyből is kevesebb fog befolyni. A budapestiek és a környéken lakók messze nem fogják pótolni az ebből származó veszteséget.

Na és mennyi is a várható bevétel? Mondjuk 400 ezer budapesti és környéki autóst rá tudnak venni, hogy vegye meg az éves bérletet 5.000 forintért. (Aki az ország másik végéből érkezik Budapestre annak már amúgy is van bérlete vagy matricája. Ha pénzt akart spórolni és átutazta mellékutakon az országot, itt sem fog venni matricát. Tehát velük nem számolhatunk.)

A 400 ezer bérletvásárlótól bejön össze-vissza kettő milliárd forint évente. Még kerekítési hibának is kicsi a költségvetésben. Ennyiért forgatnak fel mindent és keserítik meg a fővárosi lakók életét.

De jó lenne megnézni a hatástanulmányt és a bevételkalkulációt, amit végeztek a terv kitalálói....

(Annak, aki nem érti: a bejegyzés arról szól, milyen kárt okoz egy átgondolatlan, egy-két napon belül kitalált és két hét alatt hatályba lépő szabályozás, amit senki nem számolt át és senki nem vitatott meg.)

 

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Hogyan ne takarékoskodj a nyugdíjadra?

2014.11.26 | Kiszámoló

Rendszeresen kérdezitek, hogy én mit ajánlok nyugdíjcélú megtakarításra.

Az, hogy nyugdíjad nem lesz, már mindenki belátta, aki egy kicsit is tud számolni. 2050-ben, ha semmi nem változik, az átlagnyugdíj 40 ezer forint lesz mai értéken. Vagyis a nyugdíj visszatér oda, amiből keletkezett: újra csak éhenhalás elleni szociális segély lesz. Szó sem lesz a nettó bér 80%-át elérő állami támogatásról. (Cikk: A nyugdíjrendszer története.)

A kérdés csak az, hogyan és mennyit tegyünk félre a nyugdíjas éveinkre. A mennyit kérdésre a választ könnyedén ki tudod számolni (kalkulátor).

A hogyan kérdésre szeretnék most választ adni ebben a cikkben. Pontosabban a hogyan ne kérdésre.

Ha nyugdíjra tennél félre, három államilag támogatott lehetőség közül választhatsz: NYESZ számla, önkéntes nyugdíjpénztár és nyugdíjcélú unit linked biztosítás.

A nyugdíjcélú unit linked biztosításról már megbeszéltük, hogy a magas költségei miatt  még az állami támogatás mellett sem éri meg fizetni, mert nem tudja kompenzálni a támogatás a költségeket. (Nyugdíjbiztosítás: van jobb megoldás?)

A NYESZ számlánál (Nyugdíj Előtakarékossági Számla) neked kell megmondani, hogy milyen értékpapírokba, vagy befektetési alapokba akarod helyezni a pénzed. A számlából nem vehetsz fel pénzt, csak nyugdíjba vonuláskor, ha előtte hozzányúlnál, nagyon csúnyán megadóztatnák a felvett összeget.

Ezért a kötöttségért cserébe az adott naptári évben teljesített befizetéseidből 20%-ot visszaad az állam a személyi jövedelemadódból, de maximum évi 100 ezret.

Az önkéntes nyugdíjpénztárnál nem te fekteted be a pénzt, hanem a pénztár alapkezelője, te csak annyit mondhatsz meg, hogy milyen csomagot választasz (konzervatív, dinamikus, stb.)

Itt az elérhető maximális adóvisszatérítés szintén 20%, de akár 150 ezer forint is lehet. (A többi önkéntes pénztár, azaz az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár is ugyanebből a 150 ezres keretösszegből kap visszatérítést.)

Kinek ajánlott ez a két lehetőség? Azoknak, akik belátható időn belül nyugdíjasok lesznek. (A minimális futamidő tíz év, vagyis ennél rövidebb időre egyik lehetőséget sem kötheted.)

Ha tíz év múlva nyugdíjas leszel, az talán még belátható idő, várhatóan nem fog semmi drasztikusan megváltozni. Ilyen időtávban az állami támogatás mértéke is még érzékelhető nagyságú. (Az évi 100 ezer forint adóvisszatérítés addig nagy szó, amíg nincs benn pénzed a számlán. Ha már van a számládon 10 millió, az évi 100 ezer forint csak 1% plusz hozamot jelent.)

(Az csúnya dolog, ha a még dolgozó szüleidre kötöd a NYESZ-t vagy az önkéntest, majd ők veszik fel 10 év múlva és ajándékozzák neked az összeget adómentesen. Főleg, mert nekik maguknak kellene spórolniuk és nem a te számodra, az ő nevükben.)

Kinek nem ajánlott és miért?

A válaszhoz több mindent érdemes mérlegelni:

- Ha még 30-40 éved van hátra a nyugdíjig, az nagyon hosszú idő. Mi történt itt az elmúlt száz évben? Volt két világháború, egy forradalom, a diktatúrák jöttek-mentek, volt államosítás, fizetünk koronával, pengővel majd végül forinttal. Akkor ezt most oszd el kettővel vagy hárommal, ennyi minden történhet még a következő 30 évben idehaza. (Reméljük nem fog, de megtörténhet.)

- A nyugdíjcélú megtakarítások feltételei folyamatosan változnak és sajnos szinte mindig a hátrányukra. Nőtt a minimális futamidő, csökkent az állami támogatás mértéke, stb. Te pedig teljesen védtelen vagy a változtatás ellen, mert beszorulsz egy termékbe, amiből nem akkor szállsz ki, amikor akarsz, hanem amikor az állam azt megengedi.

Felemelik a nyugdíjkorhatárt 70 vagy akár 75 évre? Ha a NYESZ-ből nem veheted ki a pénzed, csak nyugdíjasként, máris nem férsz hozzá a saját megtakarításaidhoz, hiába akarnál (vagy kényszerülnél) elmenni nyugdíjba 65 évesen. De az önkéntes pénztárnál is csak egy tollvonás az eddigi 20+10 évet módosítani öregségi nyugdíjkorhatárra.

- Bármikor bevezethetik az adózást a nyugdíjakra és a nyugdíjcélú megtakarításokra. (A legtöbb országban adóköteles a nyugdíj is, pont úgy, mint a fizetés.) Ebben az esetben gyorsan elillan a mostani adójóváírás előnye.

- Látni kell, hogy a demográfiai válság az országot számtalan módon fogja érinteni. Ez ki fog hatni az államháztartás állapotára, az államadósság nagyságára és várhatóan a forint árfolyamára is.

Ha túl nagy a gond az államháztartás körül, bármikor előírhatják, hogy minden nyugdíjcélú megtakarítást kötelező forintban tartani és/vagy magyar államkötvényekben. Ha tetszik, ha nem. Ha magas az infláció, ha kevés kamatot fizet a magyar államkötvény, ha bóvli besorolású, akkor is.

- A múlt pénteki esemény is el kell hogy gondolkoztasson, amikor a kormány újabb 200 milliárdot egyszerűen elemel az egyének magántulajdonú nyugdíjmegtakarításaiból, egyszerűen csak azért, mert kell a pénz és kész. Még csak a fáradságot sem veszik, hogy valami hihető mesét kitaláljanak, miért kell megint megvédeni a maradék kétszáz milliárdot is.

- S még egyszer: hosszú távon az az évi 100-150 ezer forint nagy tőke mellett már nem olyan nagy plusz hozamot jelent, hogy mindezért az összes kockázatot felvállald 20-30-40 évre.

Nyugdíjra megtakarítani szükséges, de a mikéntje már egy érdekes kérdés.

Mit tegyél, ha szeretnél kapni állami adójóváírást, de nem akarod a rengeteg kötöttséget és a hosszútávú kiszolgáltatottságot felvállalni?

A válasz egyszerű: ne önkéntes nyugdíjpénztárt, hanem egészségpénztárt, vagy önsegélyező pénztárt válassz, ott is megkapod a 150 ezer állami támogatást.

Nagyon sokan nem tudják, hogy egyrészt itt is kamatozik a pénzük, méghozzá nem is rosszul, mostanában is még 3-6% hozamot hoznak ezek a pénztárak évente. (Az Izys pénztár hozamai például itt)

Másrészt, ha lekötöd a pénzt 2 évre, további 10% adójóváírást is kapsz. Összeadva a hozammal és az állami támogatással, mindjárt 15-17%-os éves hozamról beszélünk. (Bővebben: 17%-os hozam kockázatmentesen)

Miután ezt a hozamot felmarkoltad, még mindig dönthetsz: újra és újra lekötöd a pénzt két-két évre újabb 10%-10% adójóváírásért, vagy inkább elköltöd és újra befizetsz újabb 20% jóváírásért és újabb 10%-ért a lekötésért.

Mivel az összes egyenesági rokonodat megadhatod kedvezményezettnek, akár 7-8 ember is költheti az egyenlegedet, ami így hamar elfogy egy év alatt. Persze aztán behajtod rajtuk a gyógyszerek árát, amit a te pénzedből vettek, így újra a kezedben a pénz és eldöntheted, mit csinálsz vele: újra visszarakod újabb 20%-ért cserébe, vagy inkább befekteted magad.

Sőt, a gyógyszereken és orvosi kezeléseken túl is rengeteg olyanra is el lehet költeni ezt a pénzt, amiről az emberek nem is tudnak (pelenkára, babaételretáppénz-kiegészítésre, a gyerek beiskolázására, a gyerek kollégiumi költségeire, stb. Például saját magad vagy a hozzátartozód táppénz-kiegészítésére rengeteget fel tudsz venni egyszerre, főleg, ha sokat keresel.)

Ha pedig mégis megmarad? Az önsegélyező pénztárt nyugdíjba vonulásodkor át tudod alakítani önkéntes nyugdíjpénztárrá és egyösszegben felveszed a pénzt. Addig is a kétévente kapott 10% adóvisszatérítéssel és a kamatokkal simán veri az önkéntes nyugdíjpénztárak hozamait.

Kötöttség (szinte) semmi, legalábbis egy nyugdíjpénztár 20+10 éves kötöttségéhez képest, az állami támogatás pedig még nagyobb is a plusz 10%-os visszatérítés miatt.

Érdemes átgondolni, hogy nem jársz-e így jobban, már ha mindenképpen kell az a 20%-os adóvisszatérítés.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

 

Utalás külföldre? Olcsón is lehet!

2014.11.12 | Kiszámoló

Ha pénzt akarsz küldeni külföldre, mondjuk eurót a gyermekednek Németországba, vagy éppen forintot haza a szüleidnek Londonból, rengeteg ismert és rejtett költséggel fogsz találkozni.

Először mindjárt a devizaváltás díjával, ami banktól függően 1-2%. Ezután jön az utalás költsége, azonban érdemes tudni, hogy nemzetközi banki forgalomban nem csak a küldő, hanem a pénzt fogadó is fizet költséget. Gyakran a bankok nem is tudják megmondani, mennyi lesz a végső számla, mert úgynevezett levelezőbankokon megy keresztül a pénz, akik szintén számolnak fel költséget. (Költségmegosztásról, levelezőbankról itt már írtam bővebben.) A fogadás díja is legtöbbször minimum 3-4 euró.

Gyakori eset, hogy Németországból rendelsz valamit 15 euróért és az összeg kiutalása is belekerül másik 15 euróba.

De nem kell ennek soha többet így lenni.

Az olcsó külföldi utalást a Transferwise hozta el, az úgynevezett peer-to-peer rendszerrel. Átváltási költség nélkül, középárfolyamon váltva fix 0,5%-os díjért utalhatsz pénzt rengeteg országba. (Hogy pontosan hogyan működik és mi az a peer-to-peer rendszer, arról itt már írtam, olvasd el: A Transferwise-ról)

Szerencsénkre megjelent a konkurencia is, akik igyekeznek aláígérni a piacvezetőnek. Ezek közül egy vehető komolyan, a Currencyfair.

Mit kell tenned?

Egy egyperces regisztráció után a megadott magyar számlaszámra elküldöd a forintösszeget, ők pedig a kívánt devizában elutalják a külföldi célszámlára.

A regisztráció annyiból áll, hogy megadsz egy e-mail címet és egy jelszót, majd beírod a személyes adataidat. Ennyi elég is, kivéve, ha ezer fontnál (400 ezer forintnál) többet akarsz utalni, mert akkor a pénzmosási törvény miatt fel kell töltened valamilyen hivatalos iratod fényképét és a lakcímkártyádat, esetleg kellően nagy összegnél még valami számlalevelet is.

Ez nem egy nagy wasistdas, a mobiloddal lefotózod az irataidat, kiveszed a memóriakártyát, beteszed a számítógépedbe és a fotókat feltöltöd. Vagy átküldöd a fotókat e-mailben magadnak a számítógépre. Ha teljesen műszaki antitalentum vagy, levélben is be lehet küldeni a másolatokat.

(Ha ezt a lépést kihagyod, akkor az ezer font feletti utalásod várakozni fog addig, amíg nem teszed meg.)

Ezután elég jól vezetnek az oldalon, hogy most mit írjál be és hová, úgyhogy nem komplikált az utalás és a célszámla megadása sem.

Nagyon fontos! Kaptál egy személyes azonosítót, a Currencyfairnél ez egy hasonló számsor: CF9084128, a Transferwisenál pedig egy ilyen számsor: P123456.

Ezt kell beírnod az utalásnál a közleménybe. Ezt ne felejtsd el, innen tudják, hogy te küldted a pénzt.

Ezek után más dolgod nincs is, az átváltás és az átutalás magától megtörténik, amiről értesítenek. Néha szinte azonnal, néha egy-két napon belül.

A Currenccyfairnél van arra lehetőség, hogy ne fix díjon váltsák, hanem kellő türelemmel te magad találj vevőt a devizádra a Marketplace-n. Egy kis szerencsével még olcsóbb lesz az utalásod így.

Ha ehhez nincs kedved, választhatod az azonnali váltást is.

Azt mondtam, szerencsére van konkurenciája a Transferwisenak. Nos, a Currencyfair tényleg olcsóbb, mint a Transferwise, de csak nagy összegnél.

Ennek oka, hogy bár a váltási költsége 0,35% körül szokott lenni, de ezen túl kér még 3 euró fix utalási díjat, ami 1000 eurónál további 0,3% ugye. Ezért csak nagyobb összegnél éri meg a Currencyfairt választani. (Illetve úgy tűnik, a tengerentúlra kicsit olcsóbb, mint a Transferwise.)

Megpróbáltam beapplikálni ide a két kalkulátort egymás mellé, de persze, hogy csak az egyik sikerült. Mindegy, ezen naprakészen látod, hogy az utalásból mennyit kap meg a címzett, minden további levonás nélkül.

Ha megnézed a bankod költségeid, nagyjából helytálló az az összeg, amit ír, hogy mennyit spórolsz.

A Currencyfair kalkulátorát nem sikerült beraknom, de a főoldalon mindjárt megtalálod. Kb. 1000 euró feletti utalásnál érdemes megnézni a Currencyfair ajánlatát.

De van még egy jó hírem: regisztráció után az első utalás 3.000 ezer fontig (kb. 1,2 millió forintig) ingyenes a Transferwisenál az év végéig, ahogy a Currencyfairnél is, bár ott nem írnak felső limitet. 

Ha maradtak kérdéseid, a weboldalakon sokra választ kapsz.

Saját lakás vagy bérlés? Kalkulátor

2014.05.25 | Kiszámoló

A legtöbb cikket a kiszamolo.hu címen tudod elolvasni. Ezen a blogon csak egy pár írás jelenik meg.

 

Sokakat gyötör az örök kérdés, hogy béreljenek, vagy inkább vegyenek-e saját lakást. Hogy ezt eldönthessük végre, rászántam egy teljes napot és csináltam nektek egy kalkulátort, amibe beírva az adatokat, megmondja neked, hogy milyen bérleti díj felett érdemes inkább lakást venned és milyen díj alatt érdemesebb inkább csak bérelned.

A kalkulátor tud azzal is számolni, ha csak készpénzből, vagy ha részben hitelből veszed meg az ingatlant.

A legelső kérdés az ingatlan vételára, ehhez sok magyarázatot nem kell fűzni.

A második kérdés, hogy várhatóan meddig fogsz lakni ebben az ingatlanban? Ezt a kérdést sokan nem gondolják át. Ha egyedülálló huszonéves vagy, esetleg már házas, akkor amikor jönnek a gyerekek, garantáltan kicsi lesz a mostani garzon. Esetleg nem a hatodik kerületben szeretnéd felnevelni a gyerekeket, hanem valami zöldövezetben. Ha egy gyereket terveztél, aztán mégis kettő vagy három lett, költözhetsz, legkésőbb, amikor mennek iskolába.

Lakáshitelek: ideje fixálnod a kamatokat

2013.11.03 | Kiszámoló

A legtöbb ember megköti a lakáshitelét és utána hűségesen fizeti 10-30 éven át. Jóformán alig jut eszébe valakinek megnézetni 2-3 évente, hátha jobban járna egy hitelkiváltással, pedig milliókat és akár tíz évet is nyerhetne a hiteltörlesztőjén, ha rendszeresen átnézetné a hiteleit.

Erről itt írtam részletesen: Váltsd ki a meglévő hiteledet, ha még nem tetted, kérlek, olvasd el. Amit ott már leírtam, nem szeretném elismételni.

A mostani cikk apropója, hogy újabb történelmi mélypontra süllyedt a forint alapkamata. Ez a régi hiteleket általában nem érinti, de a törvényváltozás utáni, kötelezően referenciakamathoz kötött hiteleket viszont igen. Már amennyiben mostanában van a kamatfordulójuk. A legtöbb hitelnek 6 vagy 12 hónapos a kamatfordulója, ekkor árazzák újra azokat a referenciakamat változása szerint.

Sokan nem gondolják végig, hogy az új referenciaárazás bár egyrészt jó dolog, mert átláthatóvá teszi a hitelek kamatait, másrészről viszont nagyon sok embert hátrányosan fog érinteni, ha a most rekord alacsony alapkamat elindul majd felfelé.

Jelenleg a forint alapkamata 3,4%, az elmúlt 25 évben soha nem volt még ilyen alacsony. (Ebben az időszakban sokkal többet volt a forint alapkamata 10% felett, mint az alatt.) A jegybank kihasználja a világban lévő túlzott pénzbőséget és szinte a végletekig elmenve csökkenti a forint alapkamatát. Ez eddig sikeres volt, de elég veszélyes fegyver, hiszen elég egy rossz hír ahhoz, hogy a befektetők hanyatt-homlok meneküljenek a feltörekvő piacok devizáiból, ahová tartozik a forint is.

Elgurult a gyógyszer

2013.06.26 | Kiszámoló

Egy mai hír, hogy a múlt heti tranzakciós adó emelése után újabb 75 milliárdot akar kivenni a bankok zsebéből a kormány, mert úgymond, nem folyt be elég a tranzakciós adóból. Mindenki megmondta már tavaly is, hogy nem fog teljesülni a terv, mert az emberek és a cégek változtatni fognak a bankolási szokásaikon. A cégek fejvesztve külföldre menekülnek (Így kell csinálni lépésről-lépésre: cikk), a nyugdíjasok inkább újra postán kérik a nyugdíjat, aki teheti, inkább készpénzzel fizet.

Mit csinál erre a kormány? Beismeri, hogy elhibázott lépés volt a tranzakciós adó és nem véletlenül bukott meg az egész világon? (Erről cikk itt) Hogy több kárt okoz, mint amennyi bevételt termel?

Dehogy. Az a gyengeség jele lenne, ha beismernék, hogy tévedtek. Ezért kivetnek egy újabb adót a már így is kivéreztetett bankokra, csak úgy, egyik napról a másikra. 

Mielőtt nyaralni mész

2013.06.01 | Kiszámoló

Közeledik a nyaralási szezon, érdemes átnéznünk, mire kell figyelnünk, ha bankkártyával akarunk nekivágni a nyaralásunknak.

Dombornyomott, vagy elektronikus kártya?

A legtöbb helyen elfogadják az olcsóbb sima (nem dombornyomott) bankkártyát fizetéskor. Azonban főleg, ha Európán kívüli helyre utazunk, érdeklődjünk a bankunknál, tudjuk-e majd használni a sima bankkártyánkat is.

Mikor jár le a kártyánk?

Kellemetlen élmény, ha odakint derül ki, hogy a kártyánk érvényessége lejárt. Ezért még indulás előtt gondosan ellenőrizzük a lejáratot. A kártya előlapján hónap/év sorrendben találjuk a lejárat dátumát. A kártya a feltüntetett hónap utolsó napjáig érvényes, utána se vásárlásra, sem készpénz-felvételre nem alkalmas.

Elköltöztünk!!!!!

2012.03.02 | Kiszámoló

 Kedves Olvasóim,

Az új címünk: http://kiszamolo.hu/

Kiszámoló

Pénzügyi termékekről egyszerűen, őszintén, ahogy mindig is hallani akartad.

Linkblog